A 10 évvel ezelőtti önmagam mindig arról álmodozott, hogy külföldön fog élni (Európában, nem Ázsiában…), hogy viszonylag fiatalon, komoly pozíciót fog betölteni, hogy önálló, felnőtt életet fog élni, a barátaival beül egy italra munka utána, és hogy a nagy Ő már mellette ébred (ha nem is minden reggel), de egy héten többször is. Reggel megisszák közösen a kávéjukat a másik féllel. Beülnek a kocsijukba, elmennek a nagyon fontos munkahelyükre, tökéletesen megoldják a napi gondokat, majd este 6 után hazatérnek, együtt vacsoráznak, nevetgélve megbeszélik a napjukat, és este még szeretkeznek egy jót.
Pff…. Naiv voltam? Igen. Nagyon sok pofon kellett hozzá, hogy végre feleszméljek, olyan, hogy TÖKÉLETES nem létezik…
Átlagos életet éltem. 18 évesen érettségi, aztán egyetem, viszonylag rövid keresgélés után munka, egy elég érdekes és kihívásokkal teli munka, mindezt körbevette a család és barátok, na és a NAGY Ő meghitt köre…
25 évesen ismertem meg Zoltánt. Először csak barát volt, aztán rájöttünk, hogy több is van ebben a kapcsolatban. Az első együtt töltött éjszaka után, azt éreztem, hogy ő az igazi, hogy hazaérkeztem… A mosolyt nagyon sokáig le sem lehetett törölni az arcomról. Biztos voltam benne, hogy ő lesz a férjem. Neki fogok gyerekeket szülni. Vele öregszem meg. Onnan tudtam, hogy szerelmes vagyok, ahogy az előbb felsorolt álmok tovatűntek. Egyszer csak nem volt fontos, hogy máshol éljek, hanem, hogy vele. Mindennap azzal a tudattal keltem fel, hogy a közös jövőnkért küzdök. Szinte alig veszekedtünk, nagyon egy hullámhosszon voltunk.
Aztán nemsokkal a 27. születésnapom előtt a főnököm behívatott magához, hogy elmondja, van egy állás a számomra Ázsiában. Vezető pozíció, és az eddigi teljesítményem alapján nyugodt szívvel küldd ki. 18 hónap, kőkemény meló, ennek megfelelően magas fizetés… Teljesen összezavarodtam, az eszem azt súgta, hogy fogadd el, mindig erre vágytál. Hatalmas lehetőség. A szívem pedig amellett ágált, hogy végre találtam egy megfelelő embert, ne legyek bolond. Rögtön beszéltem Zoltánnal. Meglepett, támogatott/támogat ma is. Kijöttem. Most itt élek egyedül a lakásomban, minden reggel a kocsimmal megyek dolgozni, a munkám több mint kihívásokkal teli (sokszor gondoltam, hogy feladom, persze nem fogom, annál büszkébb vagyok), a közeli barátaim Magyarországon vannak, munka után nem ülök be inni senkivel, mert este 9-10 között érek haza. És távkapcsolatban élek, ami higgyétek el, a legnagyobb merénylet, amit a párotok ellen elkövethettek. Főleg, ha egy francia srác váratlanul becsenget az ajtótokon…..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: